A Fidesz nem tartja célszerűnek a bibliai tíz csapás közül az összes bevezetését, viszont hármat mindenképpen szükségesnek tart. Ezeket a csapásokat minél hamarabb el kell rendelni, mert a társadalom tűrőképessége is véges, és a jelenlegi pénzügyi, hitelességi, gazdasági, emberi, szociális, morális, társadalmi, nemzeti, satöbbi válságban az emberek fokozott igényt mutatnak a sáskajárásra - szögezte le Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője. Az ellenzéki párt álláspontja szerint a maradék két csapás (a dögvész és a fekély) bevezetésére is még az év végéig szükség lenne. Politikai elemzők úgy vélik, hogy egyes csapások azért nem szerepelnek a Fidesz által kiválasztott három között, mert például a sötétség és a tetvek már eddig is fokozottan jelen voltak a magyar politikában. 
A Fidesz a három csapás közül az elsőt már júniustól bevezetné
Bastie, 2009. április 20
Hozzászólás