A Microsoft meglepő döntést hozott: nem fogja piacra dobni a Windows legújabb verzióját, a Windows 7-et. Helyette viszont már hozzáláttak a Windows 8 fejlesztésének, ami egyben a sorozat utolsó darabja is lesz.
Számítástechnikai körökben sokan már epedve várták, hogy végre megjelenjen az operációs rendszerek nagy játékosának legújabb Windows-verziója. A Windows 7 annak ellenére hozta lázba a szakmát, hogy az Apple nem vezetett be jelentős újítást az operációs rendszerek terén a közelmúltban, így a Microsoft sem ültethetett át új Mac-funkciókat saját operációs rendszerébe.
A nyolcassal véget ér a játék.
|
Az innovációt és a Microsoft nevét pedig még a cég iránt legelkötelezettebb újságírók sem merik leírni ugyanabban a mondatban.
Az előbbi mondat volt a kivétel.
Ettől függetlenül mindenkit váratlanul ért a bejelentés, hogy a Microsoft nem fogja hivatalosan megjelentetni a hetes verziót, a béta változatot követően nem lesz új kiadás. A Windows 7 hivatalos piacra vezetésének törlését a cég azzal magyarázza, hogy nem akarták elkövetni ugyanazt a hibát, amit a Vistával.
Greg Howlman, a cég referense a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy "a [Microsoft] alaposan felsült a Vistával, hiszen nem elég, hogy a termék nem fogyott, még az olyan számítógépeken is inkább az eggyel korábbi operációs rendszert (Windows xp) installálták, amiken a Vista gyárilag előre volt telepítve."
"Viszont a nyolcas verzió esetében ezt a megaláztatást kiküszöböljük, hiszen azt az eggyel megelőző Windows 7-re a felhasználók nem fogják tudni lecserélni, hiszen az nem is jelenik meg hivatalosan" - ismertette a cég stratégiáját Howlman.
Mivel az Apple vezéregyénisége, Steve Jobs - állítólag ideiglenesen - visszavonul, és valószínűleg ezzel véget is ér mindennemű kreatív fejlesztés az Apple falain belül is, a Microsoft szerint a jövőben még annyi másolnivaló sem lesz a rivális cégtől, mint eddig.
A szoftveróriás szerint ráadásul az operációs rendszerek hamarosan már mindenre képesek lesznek, ami elvárható tőlük, ezért a nyolcas verziójú Windows megjelenését követően már nem lesz mit újítani. A Windows 8-cal véget ér az operációs rendszerek fejlődése.
Mivel a Microsoft a lakossági szegmensben már eddig is súlyos vereségeket szenvedett, a jövőben nagyobb hangsúlyt fektet a hivatali felhasználásra, hiszen a közszférában nem a saját pénzükről döntenek az illetékesek. Így a korrupció is folyamatosan kihasználható marad.
A hivatalokban pedig nem is igazán szempont, hogy a Windows melyik verziót használják a közalkalmazottak. Nekik úgyis nyolc. Windows 8. 



A Vista tényleg szar volt, de én azért kíváncsi leszek a 7-re. Naaaa légyszi jelenjen meg. (bociszemszmájli)