Gyurcsány Ferenc legújabb blogbejegyzésében utalást tesz arra, hogy mivel fogja elütni az idejét akkor, amikor már nem Magyarország miniszterelnökeként fog tevékenykedni. Számításai szerint 2010-ben az államcsődtől megtépázott, és társadalmilag megosztott országban fokozott igény fog mutatkozni a szocialisták csomagpolitikája iránt, amit Gyurcsány saját könyvében is népszerűsíteni kíván.
Az MSZP által kifejlesztett Zéró Gazdasági Hatású Csomag (ZGHCS) koncepciója a pártelnök szerint mára olyan előnyökkel, és potenciállal bír, amit egy felelős politikus sem hagyhat figyelmen kívül. A hangzatos, de tartalmilag sekély csomagok terén nagy tapasztalatokra szert tevő miniszterelnök a későbbiekben sem akarja megfosztani a magyarokat attól az felszabadult, gondolkodási kényszertől mentes örömtől, amit csak a mindenkori politikai vezetés parasztvakítása tud megadni.
"Jöhet utánam bárki, én önzetlenül megosztom a látszatkormányzás know-how-ját bárkivel, aki továbbra is rendületlenül hisz abban, hogy amit csinálok, azt az ország érdekében teszem" – fejti ki blogbejegyzéseiért felelős titkárnője megfogalmazásában Gyurcsány, majd hozzáteszi:
"Azoknak írom ezt a könyvet, akik átérzik az általam képviselt politika ésszerűségét, következetességét, és bölcsességét, és el akarják sajátítani azoknak a trükköknek a százait, amikre szükségük lesz, ha a tényleges kormányzásért kiáltó hangok a fejüket követelik. Elérhetővé teszem könyv formájában a ZGHCS koncepciót, és őszintén bízom benne, hogy ezzel segítségére leszek mind a nyolc embernek, akik még mindig hisznek hitelességemben."
"Vitathatatlan, hogy a csomagpolitizálást én fejlesztettem tökélyre. Ez az én módszerem, az én hagyományom, ha úgy tetszik, a névjegyem. Ez az, amire büszke vagyok, és ezért érzem kötelességemnek a könyv megírását" – vázolja indítékait Gyurcsány.
"A látszat ellenére egyáltalán nem könnyű egy csupán néhány hónapos élettartamú csomagot megalkotni, hiszen maga az előkészítés több időt vesz igénybe, mint magának a csomagnak az élettartama, és az előkészítéshez felhasznált szakértői dolgozatokra kiadott pénz is több, mint amit akár egy tényleges intézkedéseket tartalmazó csomaggal valaha is meg lehetne takarítani. A nullához nagyon közeli tartalmat ráadásul úgy kell tálalni, hogy ne tűnjön úgy, mintha szánt szándékkal néznénk hülyének a népet. Ez az igazi férfimunka, az igazi kihívás, az igazi megmérettetés" – véli a miniszterelnök.
"Igyekezzünk úgy tenni, mintha csomagunkban lenne valami értelmes dolog is."
|
Gyurcsány ezen túlmenően beszámol arról, hogy mennyire embert próbáló feladat a látszatkormányzás, és az üres csomagok látszattartalommal való feltöltése. Kitér arra is, hogy a könyvben egy egész fejezetet fog szentelni a közgazdászok, és gazdasági elemzők vádjait hárító taktikáknak, amiknek csak egy részét képezik a Pénzügyminisztérium következetesen irreleváns számokkal manipuláló hatástanulmányai. Egy még ennél is fontosabb témát pedig a Hogyan heréljük ki gyorsan és eredményesen a mások által készített életképes csomagtervezeteket? fejezetben fog körbejárni, amiből idéz is egy oldalt:
"Saját kormányunk impotenciája egy idő után abból is látszik, hogy minden egyes szervezet ingyen kidolgoz számunkra egy-egy épkézláb tervet, ami természetesen összeegyeztethetetlen lesz a mi nihilista nézeteinkkel. A külsős irományokat a tartalom jelenléte, az észérvek, és a logikus, előremutató gondolkozás jellemzi, amiknek felvállalása egyenlő a politikai öngyilkossággal. Éppen ezért nem lehetünk elég gyorsak ezeknek a logikus felépítésű terveknek a sárba tiprásával. Fontos, hogy még csírájában elfojtsuk a kívülről érkező kezdeményezéseket, nehogy az átlagpolgár akár csak egy pillanatig is beleélje magát abba, hogy saját erőfeszítéseinek esetleg meglesz a gyümölcse, és nem a taktikázó inaktívak, és korrupt politikusok fognak hasznot húzni kemény munkájából."
"Életképtelennek, és társadalmilag vállalhatatlannak kell megbélyegezni minden olyan koncepciót, ami nem veszi figyelembe a kádári örökséget, és azt sugallja, hogy a rátermett, áldozatvállaló állampolgár lelkiismeretes munkával ki tud törni a középszerűségből. Azokat az illogikus érveléseket is még kezdeti stádiumában el kell taposni, amik azt a látszatot keltik, hogy a magyar nyugdíjasnak is tizenkét hónapból áll egy év, vagy a rokkantnyugdíjassá nyilvánított emberek jelentős része csak egyszerű élősködő a becsületesen adózó polgárok testén."
"Ha kellő gyorsasággal kiirtjuk a közbeszédből az ehhez hasonló gondolatokat, akkor minden egyes leszázalékoltattam-magam rokkantnyugdíjas értékes szavazója marad a mindenkori kormánynak."
A "ZGHCS, avagy a semmittevés művészete" című könyv kiadását Gyurcsány Ferenc 2010 októberére tervezi. Ha megjelenése időpontjában a könyv a jelenleginél nagyobb érdeklődésre tart számot, akkor nem kizárt akár az ötvenes példányszám sem. 
Hozzászólás