Kisebb parlament - Gyurcsány és Orbán megegyeztek

A politikai elemzők számára is meglepő fordulat történt kedden délután, ugyanis a két nagy parlamenti párt megállapodott a kisebb parlament kérdésében. Az új parlament mindössze négyszáz négyzetméteres lesz.

„Ilyesmire még nem volt példa” – nyilatkozta megkeresésünkre Vérmes Károly politológus. „Mind az MSZP, mind a Fidesz előzetesen azt nyilatkozta, hogy kisebb parlamentet szeretne, viszont most úgy néz ki, hogy a magyar politikában egyedülálló módon tényleg azt is akarják tenni a pártvezetők, amit mondanak.”

Mint az ismeretes, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök múlt hét pénteken azt nyilatkozta, hogy szívesen látna egy kisebb parlamentet, és külön kihangsúlyozta, hogy nem az izlandira gondol, mert azt már látta fényképen.

Egy órával a kormányfő nyilatkozata után a Fidesz részéről Szijjártó Péter a várakozásokra rácáfolva kijelentette, hogy a miniszterelnök hazudik. Annál is inkább volt váratlan ez a szófordulat a Szijjártó szájából, mert péntekenként eddig mindig azzal érvelt, hogy „Gyurcsány Ferenc hazudik”, míg a múlt pénteken elhangzott „a miniszterelnök hazudik” szerkezetet eddig csak szerdai napokon vetette be. Politikai szakértők ebből arra következtetnek, hogy jelentős szemléletváltás ment végbe a Fidesznél.

Múlt hét óta viszont érezhetően közeledett a két párt álláspontja, és még Orbán Viktor is hajlandó volt Gyurcsánnyal egy asztalhoz ülni. Sőt, a tárgyalás végére a két párt delegáltjai már meg is állapodtak egy új, kisebb parlament szerkezetéről: vasbeton falai lesznek, a födémet pedig vastag acéllemez fogja erősíteni.

Az új épület tervezett alapterülete 540 négyzetméter, amiből 200 négyzetmétert tesz ki az ülésterem, és ugyanekkora méretű lesz a büfé is, ahol a tervek szerint a Fidesz képviselői fogják munkájukat végezni. A maradék 140 négyzetméter közös megegyezéssel a közbeszerzési korrupció hatására köddé válik. Sajtóértesülések szerint az MDF - állítólag Lengyel Zoltán kérésére - külön vetkőzőt is szeretett volna az új parlamentben, de javaslatukat elvetették.

Az épület a Batthyány és a Kossuth tér között, a Duna alatt kap helyet. A kettes metró egyik szervízalagútja felől kezdik meg a fúrást, és a földalatti kisparlament a metró nyomvonalától mintegy 500 méterre fog elhelyezkedni. A helyszín kiválasztásánál ez egyik fő szempont a funkcionalitás volt, ugyanis a Duna alatti mélységben a honatyák testközelből tanulmányozhatják az ország gazdasági mutatóit.

http://commons.wikimedia.org/wiki/File:GBT_MFS_Faido_EST-OS.jpg
Az új parlamenthez sokat kell még fúrni.

A terv bejelentését követően az SZDSZ részéről Gusztos Péter kifogásolta, hogy a képviselők létszámához viszonyítva az épület rendkívül szűkre méretezett. Példaként hozta fel, hogy még az SZDSZ új, Gyorskocsi utcai irodájában is több hely jut egy főre, ezért az ügyvivői testület úgy döntött, hogy a következő ciklusban a párt nem fog bejutni a parlamentbe.

Gyurcsány Ferenc újságírók kérdésére megerősítette, hogy a helyszín kiválasztása részben kompromisszumos döntés volt, hiszen „az MSZP a Dunába kívánja a Fideszt, ők pedig a föld alá kívánnak minket, így kézenfekvő kompromisszumnak mutatkozott a Duna alatti munkahely.”

Az építési munkálatok első fázisa - az alagutak fúrása - idén áprilisban fog elkezdődni, de a kivitelező már előre figyelmeztette a megrendelőt, hogy a szerződésben foglalt határidőket csak abban az esetben tudja vállalni, ha a fúrópajzsoknak nem állja útját a kormány makacsul bebetonozódott népszerűségi indexe. 

4.24138
29 értékelés
A Te értékelésed: Nincs

Hozzászólás

  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A helyes válasszal bizonyítod, hogy nem vagy robot.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható négy számot.
Tartalom átvétel