Minden általánosítást egy kalap alá kell venni

Életünk folyamán folyamatosan találkozunk általánosításokkal. Kezdve attól, hogy szüleink kiskorunkban belénk sulykolták, hogy minden földön heverő, beazonosíthatatlan tárgy „kaki”, és ezért nem szabad a szánkba venni, egészen addig, hogy rájövünk arra a legalapvetőbb igazságra, hogy minden béemvés köcsög faszkalap.

Olyan mértékben árasztanak el bennünket az általánosítások - amikhez mi magunk is kreálunk még néhányat -, hogy óhatatlanul kísértést érzünk, hogy az általánosítások között különbséget tegyünk. Felmerülhet bennünk például, hogy nem ugyanolyan mértékben igaz az a megállapítás, hogy a női sofőrök egyike sem tud tolatva parkolni, mint az, hogy a kínaiak csak silány minőségű termékek előállítására képesek.

A következetlenek ilyenkor megpróbálják megideologizálni, hogy miért lehet különbséget tenni a „minden Nobel-díjas magyar származású” és „az amerikaiak hamburgerzabáló seggfejek” alaptézisek között. Beleesnek abba a hibába, hogy önkényesen szelektálni kezdenek az általánosítások közül. Ezzel a lépéssel továbbra már nem általánosságban ítélik meg az általánosításokat, hanem átgondolják, hogy közülük némelyik nem feltétlenül, vagy legalábbis nem ugyanolyan mértékben állja meg a helyét.

Ha viszont hűek akarunk maradni elveinkhez, akkor nem emelhetünk ki egy általánosítást sem, nem kivételezhetünk, nem mondhatjuk azt, hogy egyik általánosítás találóbb, vagy helytállóbb, mint a másik. A következetesség azt kívánja meg, hogy az általánosításokról is csak általánosítva beszéljünk.

(CC) Forrás: http://www.flickr.com/photos/daquellamanera/430479823/
Merd kimondani:
"Mindig nálam fogy el a vécépapír."

Persze joggal érezhetjük, hogy az olyan megállapítások, mint a „minden politikus korrupt” köszönő viszonyban sincs a „minden kutyatartó a játszótéren szaratja a dögét” tézissel, de ez ne zavarjon bennünket. Gondolkodásbeli felsőbbrendűségünket azzal tudjuk csak igazán kifejezni, hogy ugyanolyan hitelesen tudjuk kommunikálni azt, hogy „minden cigány bűnöző”, mint azt, hogy „mindig nálam fogy el a vécépapír”.

Merjük büszkén felvállalni véleményünket. Merjük kimondani, hogy minden jó nő, aki idősebb, gazdagabb férfival barátkozik, az kurva. Azt se rejtsük véka alá, hogy ha valaki tehetősebb nálunk, azt csak lopással érhette el, és az ilyenek miatt tart itt az ország.

Szerezzük vissza az általánosításokat megillető tiszteletet. Tudassuk a világgal, hogy a románok, de főleg a szlovákok egytől egyig kőbunkó parasztok. És azt se felejtsük el hangoztatni, hogy minden buzi rózsaszín tütüben flangál.

Aki nem általánosít, az mind hülye! 

4.76923
13 értékelés
A Te értékelésed: Nincs

Hozzászólás

  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A helyes válasszal bizonyítod, hogy nem vagy robot.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható négy számot.
Tartalom átvétel