Minden Magyarországon élő ember 87%-a törtszám

Nem okozott nagy meglepetést a Központi Statisztikai Hivatal keddi beszámolója. Az elemzők várakozásának megfelelően 2008-ban egy magyarországi lakos 87%-a továbbra is 0.87 fő volt, ami változatlanul törtszám. Az eredmény ugyanannyi, mint egy évvel ezelőtt, de még ezzel az értékkel sem maradunk el a világ fejlett országaihoz képest.

Az egy főre eső 87%-os statisztikát a KSH 1996-tól hozza nyilvánosságra, és az eddig eltelt időszakban évente ugyanaz a 0.87 fős eredmény lát napvilágot. A stagnálást a KSH szóvivője, Bedei Boglárka nem tartja aggasztónak, mert igaz ugyan, hogy az érték hosszú évek távlatában sem nő, de legalább nem is csökken.

A 87% eddig csak 0%-kal változott.

A kritikusok eddig is több ízben vonták kétségbe a 87%-os tanulmányok szükségességét, de a statisztikai szakértők kiállnak álláspontjuk mellet, hogy a most rendelkezésre álló adatoknak majd akkor vesszük különösen nagy hasznát, ha az egy főre jutó 87% nem 0.87, hanem 0.88, 0.89, vagy akár 0.90 fő lesz. Sőt, optimista vélemények szerint egyszer majd 1 teljes főt is kiadhat a 87%.

Ha sikerülne az 1 főt elérnünk, akkor már nem törtszám lenne a 87%, és ez páratlan lenne - fogalmazott Bedei utalva arra, hogy az 1 nem páros szám.

Nincs ok a panaszra. Ha nem is vagyunk kitűnőek, az átlagot mindenképpen hozzuk.

Jelenleg azonban csak remélhetjük, hogy az egy magyar fő 87 százalékát kifejező számadat a jövőben pozitív egész lesz. Eddig egész számot csak a 100%-os metódussal sikerült elérnünk, de ezt azért nem vettük bele a jelentésbe, mert nem akartuk manipulálni az adatokat - fejtette ki Bedei.

Mindazonáltal nincs szégyenkezni valónk, hiszen a 2008-as magyarországi statisztikai adat nem alacsonyabb, mint az EU más tagországainak eredménye, sőt nemzetközi összehasonlításban is hajszálpontosan az átlagot hozzuk.

A KSH adataira a forint árfolyama stagnálással reagált, 1 forintért a teljes kereskedési nap folyamán 1 forintot adtak a kereskedők. Az euró árfolyama ugyanígy 1:1 arányban változatlan maradt, tehát nem nagyképűség azt állítani, hogy az euró megítélésére rendkívül nagy hatással van a forint pozíciója.

A 87%-os adatok megyékre lebontott jelentését jövő hétre ígérte a KSH. 

4.384615
26 értékelés
A Te értékelésed: Nincs

Hozzászólás

  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

További információ a formázási lehetőségekről

CAPTCHA
A helyes válasszal bizonyítod, hogy nem vagy robot.
Image CAPTCHA
Írd be a képen látható négy számot.
Tartalom átvétel